A jó döntések visznek előre

Amerikába szeretnék utazni, melyik géppel menjek: azzal, ami 16-án, vagy azzal, ami 18-án indul? – kérdezte Lilla Kingtől egy német vendége. Lilla azt tanácsolta neki, hogy a későbbit válassza. A német úr így is tett – szerencséjére. Nagyon kellemetlen utazásban lett volna ugyanis része két nappal korábban, mert a repülőgép viharba került, kényszerleszállást kellett végrehajtania, és csak többórás késéssel ért célba.


– Ez a vendégem egy ilyen hétköznapi dologban is kikérte a tanácsomat, mások pedig úgy hoznak életre szóló, nagy horderejű döntéseket, hogy végig sem gondolják – csóválja a fejét a híres látó. – Számtalanszor vagyok tanúja annak, hogyan rontja el egyik-másik ember az életét azzal, hogy ragaszkodik a rossz döntéshez vagy választáshoz, és nem előtte kérdez, hanem utólag siránkozik. Boldogtalanná teszik magukat, szenvednek, amikor világosan látom, hol az a pont, ahol rossz irányba indultak. Ilyenkor nagyon sajnálom, hogy a döntő pillanatban nem kérdeztek meg vagy nem hallgattak rám.


Ilyen szomorú történet egy asszonyé, aki azzal a kérdéssel fordult Lilla Kinghez, hogy vajon megfogant gyermeke a férjétől vagy a szeretőjétől származik, és egészségesen születik-e. Az asszonynak van már két gyermeke, akik fejlődési rendellenességgel jöttek a világra, és a szerelmének is van családja, ott is gond van a gyerekkel.


– Tudtam, és ezt el is mondtam neki, hogy ez a kisbabája sem lesz teljesen egészséges – emlékszik a jósnő. – Azonban nem olyan rendellenessége lesz a babának, amivel ne élhetne teljes életet. Kérdéseim nyomán kiderült: az asszonynak volt egy álma, amiben látta a leendő kisbabáját, és annak arcán egy nagy barna folt volt. Ahogy ez eszébe jutott, nem kellett neki többet mondanom.


Lillát mélységesen elszomorítja, amikor ilyen nehéz, rossz döntésekből fakadó élethelyzetekkel találkozik. Szerencsére sokan megfogadják a tanácsát. Egy férfi, akinek korábban sikeresen segített egészségügyi problémája megoldásában, most azt kérdezte tőle, vajon megvásárolja-e a neki felkínált autót közel hárommillió forintért. Lilla óvta az üzlettől, mert azt az üzenetet kapta a szellemvilágból, hogy az autónak komoly elektronikus hibája van. Hamarosan kiderült, hogy ez bizony így igaz! Utána adták volna az autót már kétmillióért is, de Lilla arra biztatta a fiatalembert, nézzen körül, talál jobbat is. És így lett: egy másik autót vett meg sokkal kedvezőbb feltételekkel.


Sokan válnak átok, rontás áldozataivá, és olyankor hiába próbálnak jó döntéseket hozni, semmi sem sikerül. Egy asszony azzal kereste meg Lillát, hogy egy idő óta képtelen hatni a férfiakra, se barátja, se szeretője, pedig nagyon vágyna párkapcsolatra.


– Talán stigma van a homlokomon? – kérdezte. S bár költőinek szánta a kérdést, fején találta a szöget: valahányszor kártyát húzott rá Lilla, mindig kijött az Ördög képe.


– Tudtam, hogy rontás van rajta – meséli Lilla King. – Levettük róla, csináltunk szerelembevonzást, és most várjuk az eredményt. Én biztos vagyok abban, hogy fél éven belül talál párt magának ez a hölgy.


Egy másik asszony a 23 éves lánya miatt kért segítséget, akire szintén nem talált rá a szerelem, de ennél is nagyobb baj volt, hogy minden állásából kitették, és hogy idegrendszeri problémák jelentkeztek nála a sok kudarctól.


– Levettük a rontást, és pozitív energiákat, támogatást kértünk – emlékszik Lilla. – Azóta sokat javult a helyzete. Azt javaslom, hogy aki úgy érzi, nehezen boldogul az életben, aki döntés előtt áll vagy gondjai vannak, keressen fel, szívesen segítek, mert a jó döntések visznek előre az életben, azok teremtik meg a boldogulás és a boldogság lehetőségét.

 

Z. Sz.

 

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

Vissza a címlapra