Rontások levétele

Sok emberen segítettem már. Jóra fordult sorsuk a rontás levételével. Sokan azt gondolják, egyszerűen pechesek, mivel semmi sem akar sikerülni nekik. Pedig lehet, hogy átok, rontás van rajtuk, amitől megszabadulhatnak.

Egy asszony vidékről utazott fel hozzám a lányával és elmondta, hogy a lányára sok pénzt költött az udvarlója. Ennek ellenére a szerelem multával a lánya ott hagyta a fiút. Ő azonban nem nyugodott ebbe bele és fekete mágiához folyamodott, majd elgázolta a lányt. Több órát dolgoztam rajta, mire sikerült levennem róla, amit a mágiával rátettek és megvédjem őt a további támadásoktól.

Különös kéréssel keresett fel a napokban egy édesanya. Megkért, hogy vegyem le a rontást a lányáról, amit ő maga tett rá. Megharagudván a gyermekére, azt találta mondani: Az isten verjen meg! A szó pedig megfogant. A lánynak nem sikerültek a vizsgái, összevesztek vele a barátai. Persze az édesanya nem akart súlyos következményeket, kétségbeesve kért, hogy tisztítsam le a lányáról a negatív energiákat és tegyem fel a szükséges védelmet. Ez megtörtént és rendeződtek a lánya dolgai.


Egy fiatalasszony arra panaszkodott, hogy miután rontást tettek rá, 15- ös vércukor szintet mértek nála. Levettük a rontást , és már másnap jóval alacsonyabb lett a vércukorszintje .


Gyakori az átok a szerelmi háromszögekben is. Az asszony rosszat kíván a szeretőnek, az viszonozza az átkokat és mindenki szenved. Az életük egyre pokolibb lesz. A szerelmi háromszög hosszabb távon felőrli mindenki idegeit.

 

Titokzatos betegség támadott meg egy nőt, de a kórházból elküldték ahová befeküdt kivizsgálás miatt, mert semmi szervi bajt nem tudtak nála kimutatni. Kiderült , a mágiával támadják őt, ettől vannak a titokzatos rosszullétei. A negatív energiákat letisztítottam róla, azóta jól érzi magát.

 

További sikereim: